8. Fejezet

NYOLC

Fordította: Tony

LANA

Hétfőn reggel lelkesen sétálok be a klubházba, alig várva, hogy találkozzak Trackerrel, megint kicsit több figyelmet fordítottam a megjelenésemre, fekete maxiruhát és cuki szandált vettem fel. Hangokat hallok a nappali felől, így arra veszem az irányt, és látom, hogy Rake rajzfilmet néz Cloverrel.

– Reggelt, Rake – mondom lehajolva, hogy egy puszit nyomjak Clover feje búbjára. – Hol van Faye?

– Ma reggel előbb kellett dolgozni mennie, úgyhogy én vigyáztam a hercegnőre. Igaz, Clover? Meg is reggeliztettem.

Büszkének hangzik.

– Mit adtál neki enni? – kérdezem gyanakodva.

– Kaját.

– Kaját honnan?

– McDonald’s autósbüfé – ismeri be, és maflán vállat von. – És újra megtenném. Finom volt.

– Nekem is! – csiripeli Clover vigyorogva. Visszavigyorgok, és leülök Rake mellé. – Hol van Tracker?

Rake hátradől a kanapén, és felém fordul – Nem mondta neked? Elment Sinnel és a többiekkel. Valamiért szükségük volt rá.

Megállom, hogy megkérdezzem, miért volt rá szükség.

– Ó!

Rake meglöki a vállam. – Először Anna, most meg te. Pedig olyan jó kislányok voltatok – sóhajt fel sóvárogva. – Te a szemüvegeddel és a fogszabályzóddal. Anna meg a pufi kis arcával.

Elvigyorodok. – Emlékszem rád, mielőtt hímringyó lettél. Azok voltak a szép idők.

Megragad, lefogja a fejem, és összekócolja a hajam. – Látod? A régi Lana nem szájalt volna így. Tracker már most rossz hatással van rád.

– Rake bácsi, hagyd Lanát békén! – kiált fel Clover. – Nem is nézitek a műsort!

Rake elenged, és mindketten Cloverre pillantunk, aki rosszallóan húzza össze a szemét.

– Épp eleget tévéztél, nem gondolod? Mi lenne, ha kimennénk a parkba? – kérdezem. Neki is iskolai szünete van, mint nekem, így minden napra ki kell gondolnom valamit, amivel elszórakoztatom. A medence, a park és az állatkert a kedvenc helyei. Tuti biztos vagyok benne, hogy a gyerek jobb úszó, mint én.

– Melyik parkba? – kérdezi gyanakodva.

Elrejtem a vigyorom. – Amelyikbe csak akarsz.

– Oké – egyezik bele gyorsan. Tudom, melyik a kedvenc parkja, és az van a legmesszebb.

Rake-hez fordulok. – A gyerekülése a járgányodban van?

Bólint. – Áttegyem a kocsidba?

– Az jó lenne, köszi, Rake.

Átöltöztetem Clovert, és beteszem a kocsiba. Valószínűleg Rake hagyta, hogy ő válassza ki a ruháit, mert egymáshoz nem illő cuccokat viselt.

– Készen állsz a mókára? – kérdezem, és hátrafordulva ránézek a hátsó ülésen.

– Persze – válaszolja. – Én vagyok a móka hercegnője.

Mosolyogva vezetek a park felé.

*   *   *

Mivel Clover alszik, úgy döntök, nekiállok a vacsorának, így Faye-nek már nem kell, amikor hazaér. A csirkés-brokkolis tészta kész, és épp a fokhagymás kenyeret húzom ki a sütőből, amikor Tracker besétál, láthatóan fáradtan. A haja kócos, a ruhái pedig gyűröttek. Kibújik a mellényéből, és az egyik étkezőszék támlájára teszi.

– Baszki, Lana, valaminek nagyon jó illata van – mondja kis mosollyal. Amint leteszem a fokhagymás kenyeret, a karjába von, és szorosan megölel. – Meg tudnám szokni, hogy erre jövök haza.

Micsoda ősember!

– Faye-nek főztem, nem neked – ingerlem, aztán behunyom a szemem, és a mellkasára hajtom a fejem. – Hol vannak a többiek?

– Odakint – mondja. – Tudtam, hogy itt vagy, ezért…

Szóval berohant előttük? Néha tényleg olyan édes tud lenni.

– Nem akartalak elszalasztani, mielőtt elmész – folytatja, miközben én próbálom feldolgozni a kedvességét. – Tudom, hogy Faye néha korán végez.

Épp akkor húzódok el tőle, amikor a többiek belépnek a konyhaajtón.

– Szia, Lana – üdvözöl Sin felém biccentve.

– Szia, Sin. – Elmosolyodok. – Clover alszik, Faye pedig úton van hazafelé.

Bólint. – Valaminek nagyon jó illata van.

Megrándul az ajkam. – Szolgáld ki magad, főztem egy csomót. Tudtam, hogy Faye fáradt lesz munka után.

Sin elsétál mellettem, megpuszilja az arcom, aztán felvesz egy tányért, és elkezd szedni magának.

– Hagyj belőle nekem is, seggfej – mondja Tracker az elnökének, felkapva egy tányért, és arrébb lökve Sint az útból.

– Lana – szól Arrow, és körém fonja a karját. – Anna itt van?

Megrázom a fejem. – Még mindig Talonnal van. – Anna néhány hónappal ezelőtt ismerte meg a mostohabátyját. A srác egy rivális motoros klub tagja, így Arrow nem kedveli, de Anna kedvéért elfogadja.

Egy izom megrándul az álkapcsában, de csak bólint.

Trace, Irish, Ronan és Vinnie sétál be, motyognak valami köszönésfélét, aztán leülnek enni. Még szerencse, hogy egy kisebb hadseregre valót főztem.

– Mehetek, vagy szeretnéd, hogy maradjak? – kérdezem Sint.

– Maradj – mondja Tracker abban a pillanatban, amikor Sin azt mondja: - Mehetsz, Lana.

Felhúzom rájuk a szemöldököm. Sin védekezően felemeli a kezét.

– Én csak azt mondtam, hogy mehetsz; de nyugodtan maradhatsz. Mára végeztél a bébiszitterkedéssel. – Mosolyogva köszönöm meg.

– Ettél? – kérdezi Tracker.

Megrázom a fejem. – Amikor főzök, nem szeretek enni belőle, nem tudom, miért.

A férfiak kétkedve néznek le a tányérjukra.

– Nincs semmi baj az étellel – mondom gyorsan. – Jól főzök.

– Finom, bébi – mondja Tracker vigyorogva. – A legjobb.

Figyelmen kívül hagyom a pasik kíváncsi pillantását, miután hallották ezt a dicséretet.

– Holnap találkozunk – szólok, félénken intek, és kisétálok a konyhából. A nappaliban felkapom a táskám, és amikor megfordulok, Trackert látom ott tányérral a kezében.

– Ha azt hiszed, hogy most azonnalelengedlek, miután két rohadt napig távol voltam, akkor egyáltalán nem ismersz – mondja lazán. – Szóval csinálhatjuk a könnyebb úton, de a nehezebben is. Te döntésed. Bár a nehezebb út csábítóan hangzik.

Leteszem a táskám, és leülök a kanapéra.

– Jó kislány – morogja Tracker, és leül mellém. Vesz egy falatot a szájába, lenyeli, aztán megkérdezi– Mit hagytam ki?

– Nem sok mindent – felelem. – A szokásos dolgok. És veled mi van?

Rám pillant, majd vissza a kajára. – Klub ügyekkel kellett foglalkoznom. Elintéztem, hazajöttem.

És belehalt volna, ha küld egy üzenetet, hogy elment? Tudom, hogy nem vagyok a csaja, szóval semmi jogom tőle megkérdezni, de azért jó lett volna tőle hallani, hogy elmegy.

– Fáradtnak látszol – mondom inkább.

– Az vagyok. – Felsóhajt. – Egy zuhanyra van szükségem, aztán rád az ágyamban, hogy aludhassak.

– Tracker…

– Miért nem hagysz itt néhány ruhát? Csak néhány dolgot. Van értelme, nem? – folytatja, befejezve az evést, aztán a kanapéra teszi a tányért. Felemeli a karját, és várja, hogy közelebb húzódjak.

Odacsúszok, a fejemet a mellkasára hajtom, és felsóhajtok. A testem azonnal ellazul, és megnyugszik. – Mit művelünk itt, Tracker?

– Elveszem, amit akarok – mondja, és az orrával megbökdösi a fejem. – Te pedig, szerencsét próbálsz.

Szépen összefoglalta!

– Kapok egy csókot? – kérdi halkan. – Mert tényleg kibaszottul szeretnék egyet, Lana.

Rásandítok, felemelem a szemöldököm, mintha mérlegelném a lehetőségeket.

– Lana… – morog játékosan, ami megmosolyogtat.

Szégyenlősen felemelem a fejem, és megadom neki az engedélyt.

Kezét kétoldalt az arcomra téve lehajol, az ajka először óvatosan érinti az enyémet, aztán elmélyíti a csókot. A nyelve bebocsátást kér, így kinyitom a számat, és beengedem. Oldalra billenti a fejét, átveszi az irányítást, és a testével a hideg bőrkanapéba présel. Amikor végül elhúzódik, még egyszer megcsókol, aztán elnehezült szemhéja alól tanulmányoz.

– Egy ilyen csók után, még mindig azt próbálod bebeszélni, hogy nem vagy az enyém? – mondja rekedten, az szája széle felfelé kunkorodik. – Mert ha így elolvadsz, tényleg úgy érzem, az enyém vagy.

Dühít, hogy mindig szembesít a dolgokkal, amikor én boldogan tettetném, hogy nem érzek iránta semmit, és ez teljesen szokványos dolog. Az, hogy szembesülnöm kell a valósággal, azt jelenti, hogy helyes döntést kell hoznom, és erre még nem állok készen. Annyira félek.

Kétségbeesett hang tör fel belőlem. – Azt akarod, hogy beismerjem? Rendben. Megőrülök érted. Menthetetlenül, megszállottan…

A szájával szakítja félbe a kínos fecsegésemet.

Nem panaszkodom.

Aztán a karjába emel, a szobájába visz, és óvatosan az ágy közepére helyez.

– Ne mozdulj – parancsolja gyengéden.

Tágra nyílt szemmel ülök ott, és figyelem, ahogy eltűnik a fürdőszobában. A zuhany elindul, és hamarosan látom, hogy gőz gomolyok ki az ajtó alól. A testem várakozóan megfeszül. Amikor egy szál törölközőben kisétál – és ledobja a törölközőt a padlóra –, csak elképzelni tudom, milyen képet vághatok.

Sokk. Vágy. Óhaj.

Folyik a nyálam?

A farka vastag, piercinges és gyönyörű. Így tudnám jellemezni, ha írnék róla. Hatalmas. És kétségtelenül nem szégyenlős.

– Öööö...

– Meztelenül szeretek aludni – mondja farkasvigyorral. – Miután beismerted, mit érzel, meg kell mutatnom magam, hogy ne kelljen aggódnom, világgá futsz félelmedben. Ne aggódj, lassan haladunk.

– Várj, mi van? – motyogom, még mindig a péniszét bámulva.

– A szemem itt van fenn – mondja fojtott hangon. – Hacsak nem akarsz kefélni most. Mert nem vagyok ellene.

Összehúzom a szemem. – Azt hiszem, passzolom.

Még nem állok készen. Nem tudom, miért, úgy érzem, jobban meg kell ismernem Trackert, mielőtt lefekszem vele.

– Így gondoltam én is – válaszol szórakozottan. – Aludnom kell.

– Még csak délután hat óra van.

Mellém csusszan, és a karjába von. – Egész nap motoroztam, bébi, és múlt éjjel sem aludtam túl sokat.

Végigsimítok a haján. – Akkor aludj.

Elégedetten felsóhajt, ahogy a haját simogatom, ami amúgy szebb, mint az enyém.

Amikor biztos, hogy elaludt, lassan felkelek az ágyból, felkapom a táskám, kilépek a szobából, és óvatosan becsukom az ajtót. Ahogy elmegyek a játékszoba mellett, nevetést hallok, így kíváncsian bedugom a fejem, és látom, hogy Rake és Irishbilliárdozik. Két nő áll mellettük, rövidnadrágban és melltartóban.

– Gondolom Faye és Clover elmentek – mondom, amikor Rake észrevesz.

Felnevet. – Igen, elmentek. Akarsz billiárdozni?

– Vetkőzős billiárd – teszi hozzá Irish, rám kacsintva. – És kibaszottul remélem, hogy rosszul játszol.

Rake ismét nevet, és Irish karjára csap. – Meg akarsz halni, ember? Ő Trackeré. És ne vedd sértésnek, Lana, de családtag vagy, és nem akarom látni.

A szememet forgatom.

Irish bólint. – Szóval Tracker igényt tart rá?

– Folyamatban van – felel Rake, és leül az egyik puffra. Az egyik nő az ölébe veti magát, és birtoklón köré fonja a karját.

– Oké, én most megyek – mondom, aztán intek, és gyorsan kilépek.

A kocsi ajtajánál vagyok, amikor meghallom a csaj hangját.

– Rád fog unni – mondja Allie nyugodtan. – Nem te vagy, akit akar.

– És gondolom, akkor téged akar, mi? – kérdezem szárazon.

Szomorúan mosolyog. – Valójában nem. De nem én leszek az, aki a végén megsérül.

– Tovább kell lépned, Allie – mondom.

Felvonja a szemöldökét. – Emlékszem rád, tudod. Időbe telt, mire rájöttem. De igen, emlékszem – nevet fel hidegen. – William, és most Tracker. Tetszenek a levetett dolgaim, ugye? Ez nem a gimi, Lana. Teljesen más következményei lesznek, ha Trackert elveszed, mint annak, hogy Williamet elvetted.

Tehát végül emlékezett rám a gimiből.

Visszagondolok az első alkalomra, amikor nyolc évvel ezelőtt találkoztam Allie-vel.

Rám mosolyog?

Körülnézek, de senki más nincs a közelben.

Rám mosolyog.

Idegesen babrálva a fülem mögé tűröm hosszú fekete hajam, és mosolyogni próbálok. Szinte egy örökkévalóság óta várom, hogy William észrevegyen. Azóta szerelmes vagyok belé, hogy először megláttam, a gimi gólyaévében. Négy év telt el, és ez az első alkalom, hogy rám mosolygott.

Általában nem én vagyok az a lány, akit észrevesznek. Nem vagyok népszerű, és soha nem is törtem magam érte, így az emberek elmennek mellettem, és vissza se néznek. Tudom, hogy William a pomponlányok vezetőjével járt, de hallottam pletykákat, hogy szakítottak. Lehet, hogy igaz? A legjobb barátom Anna, mindig azt mondja, hogy nem érdemes Williammel foglalkozni. De Anna most nincs itt – elköltözött, és a végzős évemet nélküle kellvégigküzdenem. Szívás, remek. Nem volt könnyű új barátokat szerezni. A többiek félreértették a félénkségemet. Azt gondolták, sznob vagyok. De nem így van. Csak nehezen teremtek kapcsolatot az emberekkel. Talán azért, mert félénk vagyok – vagy mélyebben gyökerezik.

Te jó ég! Felém sétál. A szívem olyan gyorsan ver, hogy attól félek, ő is meghallja.

– Szia, Lana – szólít meg William, és leül mellém. Teljesen egyedül vagyok a könyvtárban, a kreatív írás beadandómon dolgozom.

– Szia – cincogom, megköszörülöm a torkom, és megkockáztatok egy pillantást felé.

Mosolyog, valami megvillan a szemében. – Nagyon csinos vagy ma.

Tágra nyílik a szemem. Nem számítottam rá, hogy valaha hallom ezt a szájából. Tudom, hogy nem vagyok csúnya, de nincs bennem semmi rendkívüli. Különösen azokhoz a szédítő, formás, kékszemű szőkeségekhez képest, akikkel általában mutatkozik. – Ó. Hmm. Köszi.

Előrehajol, én pedig nem állítom meg.

Mintha egy álom válna valóra.

Az ajka az arcomhoz ér, és a fülembe suttog. – Eljössz velem kocsikázni?

– H-hová? – kérdezem, és nagyot nyelek.

Vállat vonva hátrahúzódik, és a kezével végigsimít kócos barna haján. – Arra gondoltam, lemennék a partra. Szép az idő.

– Ó, ööö – lenézek a beadandómra, amit tényleg be kéne fejeznem, de hát ez William Dean. – Oké.

Összeszedem a cuccaimat, és felállok. Amikor átkarolja a derekam, és magához húz, belém hasít egy gondolat. –Várj, mi van a barátnőddel?

Hirtelen mulatva néz rám. – Régi történet, bébi. Szakítottunk. Most megyünk, vagy nem?

Bólintok, és hagyom, hogy megfogja a kezem.

Anna nem fogja ezt elhinni!

*   *   *

Másnap reggel hatalmas mosollyal az arcomon, és szinte repkedve közeledek a szekrényem felé. Tegnap William megcsókolt. Kicsit tovább is akart menni, de mondtam neki, hogy még nem állok készen. Idegesnek tűnt, de beleegyezett, és leállította a vándorló kezeit, aztán a továbbiakban csak csókolóztunk.

Ez volt az első igazi csókom. A felelsz, vagy mersz nem számít.

Ma megint el fog vinni.

Megállva a szekrényem előtt, ledobom a táskám.

Mi a fene?

Valaki a kurvaszót írta rá fekete filccel. Alatta a fészekbaszószó áll. Össze vagyok zavarodva. És fáj. Kétszer is megnézem, hogy tényleg az én szekrényem-e. Úgy értem, szűz vagyok, és még csak nem is randiztam. Hogy lehetnék én kurva? Szinte biztos vagyok benne, hogy egyike vagyok a néhány utolsó szűznek az egész rohadt gimiben.

Valaki türelmetlenül megköszörüli mögöttem a torkát.

– Azt hitted, ellophatod a pasimat, ugye?

Szembefordulok William excsajával, aki a két barátnőjével áll ott. Még mindig azt hiszi, hogy William az övé? A fiú tegnap nekem részletesen elmondta, hogy már nincsenek együtt, szingli és érdeklődik irántam.

– Azt mondta, már szakítottatok – suttogtam.

Mit fog velem tenni? Nem az én hibám, hogy szakítottak, nem tehet nekem szemrehányást.

– Hát nem. Gyakorlatilag eljegyzett – mosolyog gúnyosan, és megvillant egy egyszerű, olcsónak tűnő gyűrűt. – És te tudtad. Mindenki tudta. Általában figyelmen kívül hagytunk, mert úgy gondoltuk, lúzer vagy, de most, Lana, gondoskodom róla, hogy életed további része maga legyen a pokol.

Azzal elviharzik, a két barátja pedig hű alattvalóként követi.

Még mindig együtt vannak.

Hazudott nekem.

Azt hitte, könnyű préda leszek. Azt hitte, lefekszem vele a parton, és tetszett neki a gondolat, hogy eldicsekedhet vele, hogy szexelt egy szűzzel, de én visszautasítottam.

És tudom, hogy a csaj állni fogja a szavát. Pokollá teszi az életemet. Pontosan látom, hogyan fogja véghezvinni. Senki nem akar szembeszállni vele, így mindenki mellőzni fog, nem akar helyettem az első számú ellenség lenni.

Abban a pillanatban, ahogy figyelem, amint a barátaival büszkén végigmegy a folyosón, tudom, hogy a végzős évemet egyedül fogom tengetni, a könyveimmel, a tanulással és az írással. Williamet nem érdekli, hogy kirekesztettet csinált belőlem. Csak újra semmibe fog venni.

Bárcsak Anna visszajönne. Ő erős. Ha velem lenne, nem kellene senki más.

Rövid idő alatt sok fontos leckét tanultam meg.

Első: A férfiakban nem lehet megbízni.

Második: Néha meg kell tanulnod élvezni a saját társaságodat.

És harmadik: Soha többé nem leszek sebezhető. Nem hagyom, hogy az emberek elbizonytalanítsanak, kevesebbnek érezzem magam, mert ők kegyetlenek és kicsinyesek.

Abban a pillanatban, az addig gyenge, ideges lány, aki még néhány pillanattal ezelőtt még voltam, megacélozta magát.

Persze, az emberek továbbra is kockának tartanak.

De inkább olyan vagyok, mint Supergirl, mert a szemüveg alatt egy olyan lány lakozik, akivel nem akarnak ujjat húzni.

Megrázom a fejem, és visszatérve a jelenbe, Allie-re bámulok.

– Ne fenyegess, Allie – csattanok fel. – Igazad van, ez nem a gimi. És én már nem vagyok az a lány, de úgy látom, te igen. Még mindig azt hiszed, te vagy a ribanchercegnő, és senki sem érhet hozzád. Azelőtt hagytam, hogy terrorizálj, de már rohadtul nem félek tőled. És nem veszem el tőled a férfiakat. William jött hozzám, Tracker és te pedig már nem vagytok együtt. Ha tényleg akartak volna téged, nem hagytak volna el.

Eldugom a remegő kezeimet, és utálom magam az undok szavakért, de azt akarom, hogy lássa, már nem vagyok gyenge. Nem hagyom sem neki, sem másnak, hogy átgyalogoljon rajtam.

Önelégülten mosolyog. – Gerincet növesztettél, mi? Ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek Trackerrel kapcsolatban.

– Igen, gerincet növesztettem – vágok vissza. – Nem félek tőled, Allie. Kezelni tudok bármit, amivel próbálsz megdobni. A pokolba, elkapom és tízszeresen dobom vissza.

Eltorzul az arca. – Majd meglátjuk, ki nevet a végén.

Besétál, én pedig hazavezetek, és közben azon gondolkodom, miről beszélhetett.