17. Fejezet

 

 

TIZENHÉT

 

Fordította: Red Ruby

 

LANA

 

Ahelyett, hogy órára mennék, teszek egy kitérőt. Miután átgondolom, rájövök, hogy Trackernek és Annának hagynia kellett volna, hogy én intézzem el a dolgokat Allie-vel. Dühösen, hogy nem nézhettem szembe vele, eldöntöm, hogy a saját kezembe veszem az ügyet. Tudom, hogy ők ketten védeni akarnak engem, sőt babusgatni az apró méretem és az általában gyengéd viselkedésem miatt, de ha túl akarok élni Tracker oldalán, ki kell állnom magamért. Az embereknek tudniuk kell, hogy nem vagyok könnyű célpont, hogy van gerincem, és hogy olyasvalaki vagyok, akit tisztelniük kellene. Miután körbekérdezek, Allie-t egy helyi bár előtt találom, és odasétálok hozzá.

Szemei kitágulnak, ahogy meglát, aztán mögém néz, mintha azon gondolkodna, hogy kivel jöttem.

–Miért tetted, Allie? – kérdezem egyenesen. Nincsenek játszmák.

– Mit gondolsz, miért? – vicsorogja. – Tracker az enyém volt, a klub az enyém volt. Mindent elvettél. Most csak kurvára húzz el, mert mondtam nekik, hogy nem fogok a közeledbe menni megint.

Odalépek hozzá, az arcába mászom. – Hátulról leütöttél. Váratlanul. Legközelebb, ha harcolni akarsz, ne legyél egy gyáva punci. Állj elém, mint egy felnőtt nő, és kezelni fogjuk.

Nevet. – Akkor jó, Lana. Mit szólsz a most rögtönhöz? Régóta esedékes, nem gondolod?

Biccentek. – Határozottan.

Allie kicsit hátradől, és felemeli a kezét, hogy megüssön, de blokkolom a kezét, és egy olyan mozdulatot használok, amit Faye tanított nekem. Lábamat a hasáig emelem, megragadom a hajánál, és minden erőmmel az arcát a térdemnek csapom. Átkozódik, aztán hátraesik az arcát fogva. – Te kibaszott kurva!

Újra felemelem a kezem, de ő feltartja a karjait, és látom, hogy vér csöpög le az állán a felrepedt szájából.

Körbenézek. Az emberek figyelnek, de senki sem csinál semmit.

Jó.

Hadd lássák.

Új motoros ribi a városban.

*   *   *

– Mit csináltál?! – kiabálja Anna, egyszerre tűnik meglepettnek és lenyűgözöttnek.

Trackerre nézek, aki mellettem ül a kanapén töprengő kifejezésselaz arcán.

– Egyáltalán hogyan jöttél rá? – kérdezem kíváncsian, hogy mi lesz a reakciója.

– Egy motoros bárba mentél, Lana – mondja szárazon. – Mindenki tudja, hogy te vagy az old ladym. Mit gondolsz, miért nem állított le senki? Abban a másodpercben hívtak, hogy eljöttél.

– És te hívtad Annát? – kérdezem, aztán azt motyogom: – Lepcses szájú.

Megrázza a fejét. – Anna velem és Arrow-val volt, amikor hívtak. Bassza meg, Lana. Védtünk, és kurvára babusgattunk, de neked nincs ránk szükséged, ugye?

Megrázom a fejem. – Egyedül is boldogulok.

Anna hátravetett fejjel nevet, miközben Tracker ajkai szórakozottan megrándulnak. – Legalább elmondod nekem legközelebb, amikor egy kurva misszióra indulsz? Szarul alakulhattak volna a dolgok, Lana. Mi van, ha Allie egy csapat lánnyal van, akik mellé állnak?

– Szóval legközelebb vinnem kéne erősítést, csak a biztonság kedvéért? – kérdezem, aztán Annára nézek felvont szemöldökkel. Csendes invitálásként.

Anna megint nevet. – Te kurvára őrült vagy, tudod? Persze, hogy melletted állok. Mindig.

– Krisztusom – sóhajt Tracker a homlokát dörgölve.

– Izgatottnak kellene lenned – mondja Anna. – Úgy tűnik, találtál valakit, aki végül is tökéletesen passzol hozzád.

Tracker rám néz, pillantása ellágyul. – Ezt már tudtam.

Elájulok.

*   *   *

A férfi, aki Trackerrel volt, a férfi, akit felismertem, megint a klubházban van.

És ő nem ismer fel engem.

Mosolyog rám, barátságosan, szemében tisztelettel, mivel tudja, hogy én vagyok Tracker nője.

De azt nem, hogy az ő lánya vagyok.

És ettől vöröset látok.

– Mi a baj? – kérdezi Tracker, úgy beszélve, hogy senki más ne hallja.

– Semmi –válaszolom mogorván, szúrósan nézve Quinn Rhodesra. Nem akarok mindent felforgatni most azonnal. El fogom mondani Trackernek, amikor Quinn elment, így nem lesz jelenet.

– Felismerted őt, ugye? – kérdezi Tracker, amitől lefagyok. – Egy rockbandában játszott.

Megkönnyebbülten felsóhajtok. – Igen, tudom.

Apám egy híres zenész. Nos, volt, felteszem, mivel a banda feloszlott. Hallottam, hogy most szólóban énekel, helyi bárokban és klubokban. És olyan egy rohadék, hogy nem tudja, hogy néz ki a saját lánya. Bár nem része az életemnek, megtanított nekem egy nagyon fontos leckét.

Bármi történjék, a férfiak elhagynak.

– Miért van itt? – kérdezem, hangsúlyomból próbálom kihagyni a harapósságot.

Tracker furcsa pillantást vet rám, összevonja a szemöldökét. – Barátok voltak Jimmel, a Sin előtti régi elnökünkkel.

– Ó, oké – mondom, kierőltetve egy mosolyt. Ilyen a szerencsém, barátja a klubnak.

– Ha le akarsz feküdni, csak szólj – suttogja a fülembe. – Sokkal inkább lennék benned, mint hogy a rút pofájukat nézzem.

Ajkaim mosolyra húzódnak, ahogy felmutatom neki az italomat. – Először igyunk párat. Még nem szexeltünk részegen.

Tracker lefuttatja szabad kezét a hátamon, és szélesen rám mosolyog. – Vadabban akarsz engem?

– Akarlak téged, akármilyen vagy – válaszolom. – Akármit kell adnod nekem, elfogadom. És te ugyanezt teszed velem.

– Krisztusom – motyogja. – Szirén.

Az italomba mosolygok. – Csak neked.

– Még szép.

Gondolataim visszatérnek a spermadonoromhoz. Keveréke vagyok neki és anyámnak – hogy a fenébe nem ismeri fel a saját vérét, amikor az arcába néz? Rájövök, hogy bámultam, amikor Tracker a kezébe fogvafelemeli az államat, ezzel pillantásomat magára vonva. Szemei összeszűkültek. – Nem szeretem, hogy más férfiakat nézel.

– Én nem…

Ő nem egy férfi, ő egy seggfej.

– Lana – morogja Tracker. – Beszélj.

Csak így rá fogom dobni? Körbenézek, pásztázom a szobát, elterelést keresve.

– Elmondhatom neked később? Négyszemközt? – suttogom, szemeimmel kérlelve.

Elkerülöm, hogy visszanézzek az első férfira, aki valaha cserbenhagyott. Tudom, hogy az apámmal való kapcsolatom hiánya táplálja a bizalmatlanságomat, ez az oka, hogy hajlamos vagyok mindent megtartani magamnak, szorosan elfojtva. Nincs szükségem agyturkászra, hogy megmondja ezt. Ha a saját apám el tudott hagyni, és nem érdekelte, hogy élek vagy halok, hogyan bízhatnék más emberekben? Néztem, ahogy anyám sérül, még mindig szeretve őt, az után is, hogy elhagyott minket, keményen dolgozva, mialatt apám befutott. Láttuk őt a tévében, és anyám sírt. Mégis, sosem adta el a sztoriját, vagy kért segítséget. Anyukám egy rohadt erős nő, és az is volt, és ha én fele olyan nő vagyok, mint ő, azzal elégedett leszek. Fáj, hogy a saját apám nem törődött velem. Még mindig nem törődik. Tudtam, hogy ennek semmi köze hozzám – csak hozzá – de még mindig kurvára fáj.

És látni őt, hogy itt ül, egy italt dédelgetve, nem törődve a világgal… Hozzá akarok vágni valamit. Kiabálni akarok. Sikítani. Válaszokat követelni. Ehelyett elvágom az érzelmeimet amennyire csak tudom, és tettetem, hogy nem fáj a mellkasom, hogy a gondolataimban nem régi emlékek, régi fájdalmak versenyeznek.

Tracker szemén látom, hogy tudni akarja, hogy mi történik velem éppen most. Amikor feláll, és kezébe fogva az enyémet a szobája felé húz, tudom, hogy igazam van. Rettegve attól, hogy elmondjam neki az igazat, lemaradok mögötte, hagyom magam gyengéden húzni. Tudom, hogy meg kell nyílnom neki ezzel kapcsolatban, és akarok is, csak nem ez a kedvenc megvitatni való témám. Próbáltam nem is gondolni apámra az évek alatt, és a kapcsolatunk hiányára, és az életem nagy részét azzal töltöttem, hogy tettettem, hogy nem érdekel. Amikor belépünk a szobába, leteszem a poharam a komódra, aztán leülök az ágy legszélére. Tracker ugyanakkor keresztbe font karral áll, tépelődő arckifejezéssel, itala még mindig szorosan a kezében. Azt gondolta, hogy Quinnt jóképűnek találom, vagy valami?

Olyan nagyon kínos.

– Miért bámultál rá úgy? – kérdezi halkan, intenzíven tanulmányozva engem.

– Tracker, én…

Elkezd fel-alá járkálni.

– Emlékszel, mondtam neked, hogy semmi közöm apámhoz? – kezdem, a szavak egymás után törnek elő. – Quinn Rhodes az apám. És olyan régóta nem látott, hogy fel sem ismer. Szóval igen, bámultam őt.

Az utolsó mondatot morgom.

Megáll, arckifejezése ellágyul, aztán újra megkeményedik. – Az anyaszomorító. Megölöm.

Felállok, és megragadom az alkarját. – Semmit nem csinálsz.

– Bántott téged. Még mindig bánt, látom az arcodon – mondja, lehúzza az italát, aztán a poharát az enyém mellé teszi.

Vállat vonok, elütve a dolgot. – És? Ő még mindig az apám. Nem bánthatod őt, Tracker, csak hagyd. És emlékezz rá, hogy ahogy ezt kezeled, az fogja meghatározni, hogy mennyit mondok el neked a jövőben.

Állkapcsa megfeszül. – Azt akarod, hogy menjek ki oda és üljek le vele, igyak meg vele egy kurva italt, tegyek úgy, mintha minden rendben lenne?

– Nem – mondom gyorsan. – Csak nem akarom, hogykimenj oda, és pofán vágd.

– Mit meg nem teszek érted – mondja, rabul ejtve ajkaimat egy gyors, büntető csókkal. – Akarsz visszamenni? Én inkább csak megdugnálak, mert ha kimegyek oda, tudod mi fog történni.

Lecsúsztatom a ruhámat, és az a földre esik. – Ez elég válasz?

Megnyalja az alsó ajkát. – Olyan sok mindent akarok csinálni veled. Hmmm.

Megborzongok hangja rekedt tónusától. – Hol kezdjük?

– Felül – mondja, a számat bámulva. – Aztán folytatjuk a munkánkat lefelé. – A csipke bugyimra bámul. – Hirtelen egy kissé éhesnek érzem magam.

Nyelek egyet.

– Aztán előre foglak hajtani, és addig dugni, amíg elájulsz.

Mennyire imádom a mocskos száját.

– Szóval csak dumálni fogsz, vagy meg is dugsz? – gúnyolódom, merésznek érezve magam.

– Bébi – vigyorog. – Jobban kéne tudnod.

Egy pillanat alatt az ágyon találom magam, bugyi nélkül, arca belém merülve.

Minden nőnek szüksége van egy Trackerre.

*   *   *

– Mi a franc ez? – morgom két nappal később, lecsapva a magazint az asztalra.

Tracker ártatlanul rápillant, ahogy kortyol a kávéjából. – Egy pletykamagazin.

– Azt mondja,Quinn Rhodest megverték a lakása előtt. Véletlenszerű erőszakos cselekményre gyanakszanak, mivel nem loptak el semmit.

Felvonja egy szemöldökét. – Nem kellene mindent elhinned, amit olvasol.

Rámutatok. – Itt egy monoklis kép róla.

– Lana, akarsz ezzel kilyukadni valahová? – kérdezi, aztán még egyet kortyol.

Frusztráltan morgok. – Kiverted vagy sem belőle aszart?

– Őszintén mondhatom, hogy nem. Bébi, mondtam neked, hogy én nem fogom.

– Rávettél valaki mást? – kérdezem összehúzott szemmel.

– Nem beszélhetek klub ügyekről – mondja arcán komoly kifejezéssel.

– Hihetetlen vagy, Tracker! – kiáltok fel, kezeimmel hadonászva.

Félretolja a bögréjét és lehúz, hogy az ölébe üljek. – És te hihetetlenül gyönyörű vagy.

Megcsókolja a nyakam.

Megcsípem a bicepszét.

– Ezért nem akartam elmondani neked, és pont úgy viselkedtél, ahogy számítottam rá. Dühös leszel, amikor nem nyílok meg, és megtartok magamnak dolgokat, de aztán te nem hallgatsz arra, amit mondok neked. Mondtam, hogy nem akarom, hogy hozzáérj, Tracker.

Megáll. – Basszus, sajnálom. Nem hagyhattam, hogy megússza, hogy bánt téged. Lana, nem érdemli meg, hogy ugyanazt a levegőt szívja, mint te, oké? Tudta, hogy megérdemelte, amit kapott. Kíméletesen bántunk vele. Próbálok jó lenni, amikor valami ilyesmit kérsz tőlem, de basszus! Hogyan tudnék hátradőlni, és semmit sem tenni, amikor valaki az orrom előtt bántja a nőt, akit szeretek?

– Nos, szar ügy. – Leeresztek, a dühöm csökken. – Csak hallgasd meg a kívánságaimat legközelebb, Tracker. Vagy ne hibáztass engem, amikor nem akarok neked mindent elmondani.

– Oké – mondja azonnal, megcsókolva az ajkaimat.

– Én igazán nem kedvellek most téged – mondom, próbálok nem összeolvadni vele, de kudarcot vallok.

– Tudnál később nem kedvelni? Hamarosan órád lesz, és nekem el kell jutnom a Riftbe.

Anna sétál be, Arrow mellette. – Lana, akarsz ennivalamit, mielőtt elkezdődik az órád?

Bólintok. – Sushi?

Felragyog. – És ez az, amiért te vagy a legjobb barátom.

Megcsókolom Trackert. – Később látjuk egymást.

– Hadd vigyen el titeket Blade – javasolja Arrow-ra pillantva, aki bólint.

Anna rám pillant. – Nincs szükségünk Blade-re. Jók vagyunk.

– Nem kérdeztük – mondja Arrow, a hűtő felé tartva.

– Jó – mondom, nem akarok elkésni. – Blade elvihet minket. Gyerünk, Anna!

Elköszön a pasijától, aztán megkéri Blade-et, hogy dobjon el minket az iskolámhoz közeli japán étteremhez.

Rendelünk, aztán Anna belekezd a kérdezősködésbe. – Quinn Rhodes az apád? Miért nem mondtál soha semmit?

– Sosem mondtam senkinek – vallom be. – Anyu mondta, hogy ne tegyem. Nem akartuk, hogy az emberek tudják, hogy a média megtaláljon engem, stb… Valamint,hogy őszinte legyekzavarban voltam. Apám híres volt, és mi alig tudtunk megélni.

– Nem volt okod rá, hogy zavarban legyél – morogja. – Ő a rohadék, ti srácok nem csináltatok semmi rosszat.

– Az egész klub tudja? – zsémbelődök, kezemben egy szalvétát gyűrögetve. – Ő inkább egy spermadonor. Igen, tudom, hogy ő az apám, de sosem volt az életem része. Még csak fel sem ismert, amikor látott. Nem tudom, hogy csak nem törődik vele, vagy mi.

Anna arca megkeményedik. – Apád híres, gazdag zenész, és te és anyukád kínlódtatok, hogy kijöjjetek a fizetésetekből, hogy megéljetek egész életedben? Emlékszem, amikor pincérként kellett dolgoznod, hogy segíts fizetni a számlákat. Micsoda egy seggfej! Örülök, hogy beverték a képét.

– Micsoda vérszomj – szólok be.

Egy mafla mosolyt villant rám – Minden időmet Arrow-val töltöm, mire számítasz?

Felnevetek erre. – Ragad rád, ugye?

– Miért hangzik ez olyan mocskosnak?

– Mert mocskos vagy – vágok vissza.

– Ahogy te is – mondja vigyorogva – Mintha nem hallanánk a sikolyaidat visszhangzani a klubházon keresztül.

Levegő után kapok, az arcom felhevül. – Nem is!

– De!

– Nem!

Az étel megérkezik, félbeszakítva gyerekes vitánkat.

– Bármi siker, hogy találj egy helyet? – kérdezi Anna néhány falat után.

Bólintok. – Láttam két hirdetést, ami tetszik. Meg fogom nézni őket a héten.

– Tudod, hogy Tracker azt akarja, hogy költözz a klubházba – mondja Anna, jókedvűnek tűnik. – Azt kellene. Én ott vagyok – mókás lenne.

– Nem tudom. Kissé nem túl korai összeköltözni vele? És egyébként is te hamarosan kiköltözöl.

– Nincsenek jó vagy rossz szabályok, Lana – mondja. – Csak csináld, amit helyesnek érzel. Szarjál rá, hogy mit gondolnak az emberek. Ezen kívül egyébként is nagyjából minden nap ott vagy.

Csupa jogos érv.

– Mégis. Ott olyan sok ember járkál ki-be. Nincs magánélet, hacsak nem maradsz a szobádban.

– Ez igaz – vallja be. – De szórakoztató is. Valami mindig történik.

– Hogyan végzel el bármi munkát? – Anna a mesterképzését fejezi be, miközben az állatkertben dolgozik.

– Ha a szobámba megyek, magamra hagynak – mondjaeltűnődve, megrágja és lenyeli a falatot. – Az privát hely, tudod? Senki sem fog csak úgy bejönni. Kopognak, és várnak.

Ezt tudom. Oké, nem tudok más kifogást kitalálni.

– Ha nem vagy kész vele élni, az egy másik történet. Tudom, hogy szereted a saját helyed. Van néhány cuki lakás az iskola közelében.

– Emlékszel, hogy mondtam, hogy el kell mesélnem valamit?

Bólint, teljes figyelmét nekem szenteli.

– Hallottál valaha Zada Ryanről? – kérdezem idegesen.

– Az a romantikus szerző, akiről Faye beszél? – kérdezi felragyogó szemmel. – Igen, kétségtelenül jó szexjeleneteket ír. Miért?

Tágra nyílt szemmel nézek rá, aztán szégyenlősen elmosolyodom, várok, hogy rájöjjön.

– Húzz a picsába innen! – kiabálja, amikor megvilágosodik. – Te… Mi… Szent szar, Lana!

Kérdéseket tesz fel, én mindenre válaszolok, elmesélve neki, hogy ez hogyan jött, a legelejétől.